Mottó

"Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét."
Popper Péter®
________________________________________________

2012. április 19., csütörtök

Történet - A kezdetek (2. fejezet)

Minden okkal történik

Az isteni rendben mindennek megvan az oka, a pontos helye és ideje. A rendszer tökéletességét nem lehet vitatni, még akkor sem érdemes - mert nem lehet igazunk, - ha épp gyötrelmes az életünk. Nem feledhetjük, hogy az életutat, melyet a Földön be kell járnunk, mi magunk választottuk.

Azt azonban, hogy miért választottuk azt amit, és így milyen sorsunk lesz, mikor hogyan fogunk dönteni, nem tudhatjuk előre.

A szülők azonban szeretik azt hinni - s ehhez tökéletes táptalajt ad az emberi mivolt magja, az EGO, - hogy dönthetnek gyermekük életéről.

De mi történik akkor, ha a döntéseikkel a gyermek nem ért egyet? Ha kezdettől fogva ellenáll?

Eleinte talán gyengébben, hiszen függ az élete a szülőktől. De aztán egyre kevésbé érzi magáénak mindazt, melyben léteznie kell. Egyre kevésbé hiszi, hogy az élet arról kell, hogy szóljon, hogy feltétel nélkül, gondolkodás és érzelmi összhang jelenléte nélkül kell mindenben engedelmeskednie, amit mások cselekedetként számára kijelöltek.

Minden úgy jó, ahogy van, és minden úgy történik, ahogy annak történnie kell, de ezt gyermekként nem tudja, nem tudhatja. Nem tudja, mert nem tudhatja, hogy tanulni és tanítani született, ahogy általában mindenki.

A lelke mélyén folyamatosan érezte, hogy amit magában hordoz, az merőben különbözik attól, amit itt, ezekkel az emberekkel, a szüleivel élve tapasztal. Érezte, hogy jó az, amit magában hordoz, hogy jó, amit „tud”, és nem akarta elengedni, nem akarta elfeledni. Hordozta, és csendben, de annak élt, amit a szívében őrzött.

Rajongó szeretettel fordult a szülei felé. Gyermekként ez természetes, mondhatni ösztönös. De mi az ösztön? Mindaz, amit már megtanult a lélek a létezése során, egy útmutatással Istentől, és az angyaloktól.

Talán azért szeretünk, mert a Szeretet az egyetlen, ami Istentől való, ami egy olyan „fegyver”, ami ellen nincs hatékony ellenszer, mert elpusztíthatatlan, hiszen Istentől való.

Sokáig nem jött rá, hogy a szeretettel itt nem megy sokra. Hosszú évek teltek el, ezen idő alatt végig a fejét leszegve, erejét összpontosítva az előre elhatározott feladatának elvégzésére koncentrált. Mikor felemelte a fejét, szembesült azzal, hogy egyetlen milliméternyit sem haladt előre azon az úton, melyet azért kell bejárnia, hogy tanítson.


Written by Syssa®

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése